What Is Self-Confidence?

Lately, my brain had been occupied with a topic that is quite common nowadays. I’ve started a series called Colony, that takes places in a fictional Los Angeles under occupation, where politicial control acutely limits people. I’ve also watched Equals, it presents an emotionless utopia where individualities doesn’t exist and standing out from the crowd is not allowed. I’ve read a few articles about the impact of North Korean dictatorship on fashion (one is available in Hungarian here) and this made me realize how lucky we are to live under less determined circustances and to have an opportunity to self-expression.
It slowly becomes more and more important to be brave enough to be yourself. A lot of people are dissatisfied with themselves. I think it’s healthy to admit our flaws and do something against them, but we should be aware of our strong points as well. We should take our possibility to show the world who we are, shall we? Why should we be ashamed?

I’ve always had a problem with those magazines and blogs that are trying to tell us exactly what to very. “Key pieces of 2017”, “buy these right now to get the perfect minimalist wardrobe”, “clothes to get rid of immediately!” and so on. Necessarily, these are just advices worth taking made by fashion-specialists for those who are lost in the world of fashion and actually no one obligates us to dress according to the latest trends, it’s a choice for sure, but somehow for most people it feels like these articles are about to put society on an assembly line and simply recreate us, one after the other. This segment of fashion industry is pretty hidebound. Several times we are made felt that we are not enough, we are not adequate and we don’t meet the requirements of society. Why isn’t it okay to be different? Someone doesn’t like the way you dress, okay, who cares? Do you really think you should be ill at ease about it? Is it really that reprehensible to stand out? Would we have anything to lose if we haven’t played roles and worn masks, if we simply had been ourselves? We are given what is prohibited by law in North Korea (we don’t have to hide our individuality) – we really should take the chance.

I’ve been following the fashion industry for years, I’ve seen the greatest crazes, trends and scandals. By now I finally can see (up to now) elitist and conservative brands working together with models living with a disease, and however yet not on the runway but in editorials we now can meet plus size models as well. As for our bodies, some things can’t be changed. I’ve seen hundred of fashion shows and thousands of underweight models doing the catwalk, so understandably this had became exemplary for me and first I wanted to resemble them. To be sure, I’ll never be like these girls, but regardless of this, seeing them is a great motivation for me to hit the gym more often. I think we all should be satisfied with our bodies, but we also shouldn’t let ourselves go and go to the other extreme.

***

Az utóbbi időben akaratlanul is sokat foglalkoztam egy témával. Belekezdtem a Colony című sorozatba, ami egy fiktív, elnyomás alatti Los Angelest mutat be, ahol a politikai vezetés erősen korlátozza az embereket. Megnéztem az Equals című filmet, ez egy érzelemmentes utópiáról szól, ahol nincsenek egyéniségek és tilos kitűnni a tömegből. Több cikket is olvastam az észak-koreai diktatúra divatra kifejtett hatásáról, és ez rádöbbentett arra, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy tágabb keretek között élhetünk és hogy nekünk van lehetőségünk az önkifejezésre.
Egyre fontosabbá válik az, hogy merjük felvállalni önmagunkat. Sokan elégedetlenek magukkal. Az egészséges, hogy ismerjük a hibáinkat és persze teszünk azért, hogy kijavítsuk őket, de ugyanígy tisztában kellene lennünk a jó tulajdonságainkkal. Élnünk kellene a lehetőségünkkel és a lehető legtöbb módon megmutatni, kik vagyunk. Miért is ne vállalnánk fel magunkat? Egyáltalán ki előtt feszengünk?

Sosem szerettem azokat a magazinokat és blogokat, amik meg akarják mondani, hogy mit viseljünk. “Kötelező darabok 2017-re”, “ezt mindenképpen szerezd be, ha minimalista gardróbot szeretnél”, “ruhadarabok, amiktől azonnal szabadulj meg!” és társaik. Persze, ezek csak tanácsok azoknak, akik teljesen elveszettnek érzik magukat a divat világában, és valójában senki sem kötelez arra, hogy bizonyos trendek szerint öltözzünk, de valahol mélyen mégis úgy érezheti az ember, hogy a cikkek íróinak szándékában áll rátenni a társadalmat egy futószalagra és egyszerűen, sorban egymás után újrakreálni mindenkit. A divatiparnak ez a része meglehetősen régi szellemű. Sokszor éreztetik velünk, hogy nem vagyunk elég jók, hogy nem felelünk meg a társadalom elvárásainak. De miért legyünk egyformák? Miért éreznénk magunkat rosszul, ha valakinek nem tetszik az öltözködésünk? Miért lenne elítélendő az, ha valaki bármilyen tekintetben kilóg a sorból? Veszíthetünk azzal bármit, hogy nem játszunk semmilyen szerepet, nem viselünk maszkot, csak önmagunk vagyunk? Ha már nekünk megadatott az, amit Észak-Koreában törvény tilt (nem kell elrejtenünk az egyéniségünket), éljünk is vele.

Évek óta követem a divatipart, tanúja voltam a legnagyobb őrületeknek, trendeknek és botrányoknak. Végre azt látom, hogy az eddig kissé elitista és konzervatív brandek is alkalmaznak például olyan modelleket, akik valamilyen betegségben szenvednek, és ha a kifutón egyelőre nem túl gyakran, de  az editorialokban egyre sűrűbben látni plus size modelleket is. Ami a testünket illeti, van, amit nem lehet megváltoztatni. Több száz divatbemutatót és ezzel együtt több ezer vékony modellt láttam már, így természetes, hogy ezt találom szépnek és eleinte ez volt az, amire hasonlítani szerettem volna. Természetesen sosem leszek olyan, mint ezek a lányok, de ettől függetlenül őket látni bizonyos mértékig például egészséges motiváció, hogy többet mozogjak. Mindenkinek elégedettnek kellene lennie a testével, ugyanakkor nem szabad elhagynunk magunkat és átesni a ló túloldalára.

Continue Reading